Tiszta ablak a világra!
péntek, május 10, 2024 ENGLISH

Bepróbálkozik újra!

hirek_651.png
Jön a fűtés, jön a covid is!
Elképesztő mértéket öltött pár éve a világon, de főként Magyarországon, hogy a covid egy olyan veszély, amely válságot okoz!
Azonban a covidot, csak azért választották akkor, mert az emberek többsége nem ismerte, nem tudott róla.
De ez azért volt, mert a legtöbb ember, 85% úgy esett át rajta, hogy nem is tudta.
Ez épp lehetett gyerekkorában is.
A világon sem vették be ezt a maszlagot, csak úgy csináltak, vagy tettek.
Sok magyar tapasztalhatta, hogy a szérum beoltása után, sok szerette elhalálozott, olyan betegségben, amely sosem volt neki.
Most viszont, arról értesültünk, hogy ismét titokzatos vásárlásba kezdett a kormány és Kínából ismét maszkokat és védőruhákat hozatott.
Felsőbb utasításra, ezeket szét osztják és valószínűsíthető, hogy ismét jön a covid.
Nagyon jól bejött, hogy ne kelljen fűteni az iskolákat és egyéb intézményeket.
Ha ez így van, akkor ezt megfogják lépni!
A mentősöket ismét kötelezik a tesztek használatára, mégpedig olyan tesztek, amelyekről régen tudjuk, hogy semmit nem ér!
Ha ezt beveszik a magyarok és nem lépnek fel ellene, akkor valóban meg lehet tenni bármit az emberekkel.
Ez nem jogállam, hanem egyszerűen kemény diktatúra!
Ön dönt, hogy hiszi, vagy sem!
Valószínű a cikk megjelenése után cáfolatok, vagy újabb ötletek merülnek majd fel.
ne feledjék, hogy mi tudósítottunk elsőként arról, hogy a világon nem tudták az emberekkel megetetni a covid maszlagot.

A Szerzőről

Csótai

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés