Tiszta ablak a világra!
péntek, május 10, 2024 ENGLISH

Továbbra is elutasítják a korlátozásokat az angolok

hirek_329.png
Nem hisznek a járványban és a mutációban!
A lezárás elleni tiltakozók június 21-én, hétfőn gyűltek össze Londonban, mivel a kormány várhatóan bejelentést tesz arról, hogy folytassa-e a lezárás enyhítését az utolsó szakaszt Angliában. Boris Johnson brit miniszterelnök a múlt héten jelezte, hogy óvatos lenne a koronavírus-korlátozások feloldásában, mivel egyelőre nem világos, hogy a lakosság mennyire lenne védve a COVID-19 esetek újfajta fellendülésével, valamint az új Delta vírus variáns terjedésével szemben. Június 21-én tűzték ki a legkorábbi időpontnak a COVID-al kapcsolatos feloldási folyamatot ennek a „negyedik szakaszát” és annak a bevezetését, amely lehetővé teszi a kocsmák, klubok, színházak és mozik működését kapacitáskorlátozások nélkül, az éjszakai klubok újranyitását és a társadalmi összejövetelek korlátozásainak feloldását. Londonban és Anglia területén a vállalkozások nem kérnek oltási igazolást és az nélkül mehetnek az emberek mindenhova. A tervben szerepel az igazolvány, de megvalósítani nem tudták azokkal szemben, akik Angliában élnek. Ezeket a korlátozásokat, csak a beérkező külföldiekkel szemben alkalmazzák. Mivel az igazolvány bevezetése heves tiltakozásokat váltott ki a szigetországban, így ezt szinte mindenki figyelmen kívül hagyja. Magyarországon tiltakozás nélkül vezették be, és sok helyen alkalmazzák is ezt.

A Szerzőről

Csótai

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés