Tiszta ablak a világra!
péntek, május 10, 2024 ENGLISH

Nem ért egyet a kormányrendelettel

hirek_589.png
Nem szeretné átadni az ingatlanokat az egyháznak!
Márki Zay Péter nem ért egyet a kormány döntésével, mely szerint az ingatlanokat át kell adni az egyháznak.
Hódmezővásárhelyen és más településeken is felháborodást keltett a kormány döntése.
A polgármester arra kéri az embereket, hogy ne hagyják, hogy egy tollvonással elvegyék a gyerekeik iskolájukat.
Országszerte megosztottak az emberek, de talán a többségük nem ért egyet az Orbán vezetéssel, hogy az iskoláknak egyházi irányítás alá kell vonni. Ha ez bekövetkezik, akkor az Orbán megvalósíthatja a saját ideológiai beállítottságot és csak azt lesz szabad tanulni, amit a FIDESZ enged. Márki-nak, azonban több problémával is kell szembesülnie, hiszen a várost büntetik, mert nem FIDESZ-es a vezetés és így milliárdokat vonnak el a várostól.
Így is sokan keresik meg a szerkesztőséget, a városban működő Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ működése ügyében. Úgy tudjuk, hogy a főigazgatója FIDESZES érdekeltségű. A társulás üzemelteti a Kovács Küry Időskorúak Otthonát is. Már három olvasónk jelezte, hogy valami nincs rendben az intézettel. Vajon a polgármester tud e az elégedetlenségről és hogy miért mennek el a nővérek az otthonból, még azok is, akik már legalább 15-20 éve ott dolgoztak? Olvasóinknak, csak annyit ígérhetek, hogy megkérdezzük Márki Zay Pétert is a kialakult helyzetről.

A Szerzőről

Csótai

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés