Tiszta ablak a világra!
péntek, május 10, 2024 ENGLISH

AZOV gárdistákat fogtak el az oroszok

hirek_483.png
Női ruhában akartak menekülni Mariupol-ból!


Hirek 482 1
Az AZOV gárdisták az ukrán hadsereg elit alakulatának számít. Mariupol egy szimbolikus város, hiszen a szakadárok elleni harcokban ők vették ki a részüket a város visszafoglalásakor, amiért elnöki dicséretben részesítették őket. A gárdisták náci eszméket és nézeteket vallanak, ők voltak azok, akik nem engedték ki a civileket a városból. Meg szégyenítik azokat, akik nem akarnak harcolni az oroszok ellen. Nyilvánosan kikötözték őket, táblákkal, ruhájukat le rángatták róluk, hogy emberi mivoltukban megalázzák őket. Az egyik olvasónk azt írta, hogy csak a fosztogatókkal alkalmazzák ezt a módszert. Azonban egy Kárpátaljáról elmenekült magyarnak nem ez a véleménye. A háború kitörése óta, még erősebb a magyar ellenes hangulat. Mariupol, most talán olyan, mint Sztálingrád a második világháborúban, Kijev ostromát, pedig Berlinhez fogják hasonlítani. Az elkeseredett gárdisták az angol kiképzők javaslatára öltöztek női ruhákba, hiszen ők is így menekültek el Afganisztánból. Az ukrán náci alakulatok, mind nyugati kiképzést kaptak, tehát a nyugat pontosan jól tudja, hogy milyen alakulatokat képeztek ki Ukrajnában, mind ezt legálisan.



A Szerzőről

Guzi

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés