Tiszta ablak a világra!
csütörtök, május 09, 2024 ENGLISH

Macron beszólt az oltatlanoknak

hirek_439.png
Már a politikusok egy része is a tiltakozókat támogatja!


Hirek 439 1
Tiltakozók tízezrei vonultak fel Párizsban az oltási igazolvány ellen, és azért, hogy elítéljék Emmanuel Macron francia elnököt, aki azt mondta, hogy "fel akarja piszkálni" az oltatlanokat, ezt szombaton nyilatkozta egy csatornának. A demonstrációt Florian Philippot szélsőjobboldali politikus, a „Les Patriotes” vezetője is részt vett. A hét elején egy interjúban Macron azt mondta, hogy "nagyon szeretném felbosszantani" az oltatlanokat további korlátokkal, hogy többen vegyék fel az oltást. Azonban a franciák sem akarnak oltakozni, annyira nem, hogy a rendőrök is a tiltakozók oldalát erősítették. SOT, Bruno Attal, a francia rendőrség nemzeti titkára is részt vett a tüntetésen és azt nyilatkozta, hogy csalódott az elnökben. Sajnálattal hallotta a bejelentését és azt sérelmezi, hogy amíg a demokrácia döntést engedélyez az embereknek, hogy eldöntsék, hogy beoltassák magukat az emberek vagy sem, nagyobb probléma, mint a bűnözés. Elmondása szerint a bűnüldözéssel kevesebbet foglalkoznak a rendőrök, mint a lakosság terrorizálásával. Ennek fordítva kellene lennie, nem a dolgozó embereket kellene a rendőröknek verni, hanem a gyilkosokat és a bűnözőket.

A Szerzőről

Trembuják

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés