Tiszta ablak a világra!
csütörtök, május 09, 2024 ENGLISH

A bukás szélén a járvány Kanadában

hirek_462.png
Egységes az ország az oltás ellen!


Hirek 462 1
A tüntetők járműveikkel blokkolták a forgalmat az amerikai Detroitot a kanadai Windsorral összekötő Ambassador Bridge mindkét irányában. Néhány sofőr utánpótlást szállított, a blokádot felállítóknak. Néhány járműre amerikai és kanadai zászlókat tűztek ki, valamint Justin Trudeau miniszterelnököt kritizáló táblákat. Hétfőn folytatódott az Ambassador hídon az Ottawában és más kanadai nagyvárosokban indult úgynevezett "Freedom Convoy", amely a határon túli teherautó-sofőrök védőoltási követelményei ellen indult el, és hosszú forgalmi dugókat okozott. A tiltakozás már egész Kanada területét érinti és a kormány lemondását is követelik a tiltakozók. Egyes kanadai források szerint, a kanadai miniszterelnök bujkál és nem mer nyilatkozni egyik médiában sem. A tiltakozók elszántak és végig csinálják, amíg a kormány meg nem bukik. A kanadai mozgalom, a világon több országot is szimpatizálásra ösztönzött és hasonló demonstrációt szerveztek Európa több országába, így Magyarországon is. Azonban a magyarok nem mernek részt venni ilyen megmozduláson, mert félnek. A többség jól tudja, hogy nincs és nem is volt járvány Magyarországon, de nyíltan nem meri felvállalni. Ez, az igazi rabszolgaság!

A Szerzőről

Csótai

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés