Tiszta ablak a világra!
péntek, május 10, 2024 ENGLISH

Illúzió keltés az ukrán határnál

hirek_467.png
Maroknyi katona a határ védelmére!


Hirek 467 1
Magyarországot is elérte az a véglet, hogy kezdenek rádöbbenni, hogy az ország védtelen egy invázió ellen. 1990 óta a magyar haderőt folyamatosan lecsökkentették és az aláírt egyezmény szerint 30 000 főben határozták meg a nyugati hatalmak. Magyarország 1995-ig rendelkezett olyan haderővel, amely képes lett volna megakadályozni egy inváziót. Az évek alatt a korrupció és a politikusok kapzsisága egyszerűen leépítette a haderőt és szinte nem költöttek rá, csak annyit, amit a NATO megkövetelt. Benkő Tibor Honvédelmi miniszter azt állítja, hogy elegendő emberrel és eszközzel bír Magyarország és azt is elmondta, hogy további csapatok állnak a rendelkezésre. Lássunk néhány számítást és elemezzük, hogy tényleg lehetséges e megvédeni Magyarországot? 27 000 olyan honvédségi dolgozó van, akik nem foghatóak hadra, azaz nem fognak fegyvert és nem harcolnak. Megközelítően 3500 katonát tudna mozgósítani az ország, hiszen a nyilatkozatában saját maga említett számokat, amely megközelítően ennyi fő kiszolgálására alkalmas. A 140 km-es szakaszt védeni legalább 40 000 gyalogos és az ehhez szükséges nehéz páncélos, csapatszállítók, tüzérségre volna szükség és nem két harci gépre, hanem legalább 22-re! További 100 000 katona mozgósítása volna szükség és ezeknek a felszerelésének a biztosítása és további harcjárművek felvonultatására. Azonban ez lehetetlen, hiszen a tankok és a fegyverek többségét eladták! Azonban Magyarország, már 30 éve nincs abban a helyzetben, hogy önállóan megvédje magát. A kételkedők számára adunk egy linket, ahol az általunk felsorolt számokat megerősítik a kormány hivatalos oldalán. Szeretnének 20 000 önkéntes tartalékost, azonban nevetséges juttatás miatt, senki nem akar tartalékos lenni. A hivatásos katonák szerződését is határozatlan időre kötik, nem kiszámítható a jövőjük.
Link a kormány oldalára:
https://kormany.hu/hirek/a-magyar-honvedseg-a-tarsadalombol-epitkezik
Az embereket igyekszenek hamis látszattal nyugtatni, hogy minden rendben van. Benkő Tibor, a Magyarországon állomásozó 30 000 amerikai katonára gondolt tartaléknak, amelyet nem mondott ki. Mikor ébrednek a magyarok arra, hogy teljesen kiszolgáltatták a hazát az idegen hatalmaknak? Jelen pillanatban, bármelyik környező országtól származó támadással szemben nem tudná megvédeni az országot Orbán.

A Szerzőről

Szabadi

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés