Tiszta ablak a világra!
péntek, május 10, 2024 ENGLISH

Kemény utcai harcok Párizsban

hirek_430.png
Kitört a covid forradalom a franciáknál?


Hirek 430 1
A hétvégén a sárga mellényesek ismét utcára hívták az embereket, hogy tiltakozzanak a kötelező oltások ellen és az ezt igazoló igazolványok bevezetése ellen. Az első sárgamellény-tüntetésre 2018 novemberében került sor, válaszul a francia kormány által javasolt üzemanyagadó-emelésekre. A tüntetések rövid időn belül országos mozgalommá váltak a gazdasági igazságtalanság, a rendőri brutalitás és Emmanuel Macron francia elnök politikája ellen. A franciák, már hónapok óta tüntetnek a járvány ellen és azt szeretnék, hogy legyen vége ennek az értelmetlen és hamis járványnak. Már több alkalommal fenyegették meg Macront, hogy erővel is, de elfogják távolítani a hatalomból. Az elmúlt hétvégén, már nem békésen zajlott a megmozdulás, hanem a tömeg neki ment a rendőröknek és súlyos összecsapások alakultak ki Párizs több pontján is. A tüntetők barikádokat emeltek, amelyeket több esetben fel is gyújtottak. Pontos számok nem érkeztek a sérültekről, de több százra becsülik a számukat. A szervezők azt mondták, hogy Macron még keményebb harcra számíthat!

A Szerzőről

Szabadi

Hírdetés

Legfrissebb hírek

Facebook

Hírdetés